Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ünnepek (2010. április 8.)

2010.04.08

Gyakorta gondolok arra, hogy a hivatalos ünnepek valóban ünnepek- e nekem. Ahogy végiggondolom az eddigieket, meg kell állapítanom, nem igazán. Kétszer voltam eddig úgy örömmel teli, hogy bár felhők úsztak fölöttem, de sikerült mit sem törődni velük.
Egyik emlékem a gyerekkorba vezet vissza. Nagyon szegényen éltünk. Előfordult, hogy télen a víz megfagyott a vödörben, mert akkoriban bizony kútról hoztuk az éltető nedűt. A szüleim keserves munkájával épített házunk szobájában az ablaküveget papírok helyettesítették. Nem volt pénzünk üvegre. Azonban arra a bizonyos boldog ünnepre, konkrétan a karácsonyra minden megoldódott, és a kályhában pattoghatott a tűz.
Fenyőfát is kerítettünk, amit természetesen az angyalok hoztak, s az ágakra jó kemény szaloncukrot raktak. Nem számítottam ajándékra, csak a kályha arcpirító melegére, és az okos fölnőttek látogatására, akik mindig érdekes történeteket meséltek miközben kezükben ott csillogott a piros bor egyszerű poharakban. Beszélgetésük közben valaki megkérdezte, mi van a fa alá rejtve. Megnéztük. Szemem, szám tátva maradt, amikor megláttam az apró babaruhákat.
A babám ócska, merev gumiból volt, de nagyon szerettem akkor is, ha nem akadt semmi sem, amit ruhaként rátekerhettem volna. És ekkor lett mindene. Szoknyája, nadrágja, kiskabátja. Mert az angyalok gondoskodtak róla. Éreztem ahogy végig járja testemet a hatalmas öröm és talán a babám is mosolygott magában.
Másik ünnepi örömöm szintén egy karácsonyhoz fűződik. Kórházban feküdtem épp, immár felnőtt fejjel. Egyedül voltam a kórteremben, az éjjeli szekrényemen a kis tévémmel. Ahogy néztem a műsorokat, úgy lettem egyre boldogabb. Feledtem a világ összes nyűgét, baját és arra gondoltam, bárcsak most állna meg az idő.
Töprengtem, de a húsvéti ünnepek közül egyiket sem éreztem kiemelkedőnek. A nyuszik jönnek, mennek, itt hagyják a Nyúllakban festett piros tojásaikat, majd visszaugrabugrálnak otthonukba.
Vajon valóban ünnepek-e az ünnepek személyekre szabottan is? Hányan hogy élik meg, és tudatában vannak-e annak, mi az ünnep? Van akinek kajálás, másoknak vendégfogadás, megint másnak bulizás.
Úgy vélem, az előírt ünnepek mellett helye van a saját bensőséges ünnepnek is, annak a titokzatosnak, ami kötődik valamihez, s amit csak egyedül élhetünk át.
Végiggondoltam, melyek az én személyes ünnepeim, s találtam párat.
Egyik egy hatalmas kirándulás. Az ég kék volt, a mezőn ezer virág hajbókolt, a távolban egy falu lapult meg a völgyben és én olyan boldog voltam, amilyen talán addig soha.
Aztán egy találkozás, amelyből a beszélgetés kapcsán gondolatok ezrei hívták elmémet táncra. Előfordul még ma is, hogy ezek a gondolatok táplálnak lelkileg.
Vagy vegyünk olyasmit, amire mindenkinek szüksége van. A segítségnyújtás éppen időben, az utolsó percben, amikor már azt hisszük, mindennek vége. De nem! Új életre kelünk, és felvirrad a nap.
Ünnep az is, ha a száradó faágon mégis megjelenik egy levélke. Ünnep, ha meghalljuk a csend üzenetét. Ha nézünk, nézünk egy csillagot, és értjük a szemérmes pislogását. Ünnep, ha rájövünk, mi dolgunk a világban.
Számos lehetőség van még.
De nem sorolom.
Inkább közlöm, hogy idén se hervadok el, mert Venyige meglocsolt, a kedves, mosolygós Venyige, aki boldogan tette a zsebébe a Kinder tojást.
Most ez volt az én ünnepem.

2010. április 8.

Kép

/-------------------------------------------------------------------------/

Ma

Kép

 

Igaz az Úr! Elszaggatja a gonoszok kötelét.

(Zsolt. 129:4)

Tegnap

Kép

 

Mind boldog az, aki féli az Urat, aki az Ö útjain jár!

(Zsolt. 128:1)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.